Vadcica találkozik Mesemondó Boldizsárral és őszintén kitálal neki – 1. rész

Ahogyan előző este, a fogadáson megbeszélték, másnap délelőtt Vadcica becsengetett Mesemondó Boldizsár ajtaján, aki azon nyomban ajtót nyitott és betessékelte a vadmacskalányt.

Huhogó Hugó is meghívást kapott erre az időpontra, de szokás szerint késett a furcsa madár. Mesemondó Boldizsár teával és aprósüteménnyel kínálta Vadcicát, aki egy darabig csendben ült, aztán nem bírta tovább és belekezdett, mindjárt a közepébe.

– Nézze, Boldizsár bácsi, én nem kertelek! – szólalt meg Vadcica. – Kezdettől fogva az volt a tervem, hogy közel kerülök magához, és megkérem, lehessek a maga íródeákja! Úgy érzem, van bennem tehetség, csak az írás, az nem megy valami jól! Azaz, hogy sehogy se megy, mert írni még nem tudok, de hát éppen azért vagyok itt! Ciróka cicával nagyon összebarátkoztunk, benne minden megvan, ami belőlem hiányzik! Okos, előkelő, állandóan jólfésült a bundája és még írni meg olvasni is tud! Mondjon már valamit, Boldizsár bátyám!

– Örülök, hogy mindezt elmondtad nekem – szólalt meg egy kis szünet után Mesemondó Boldizsár. – Látok benned fantáziát, meg van is tehetséged a dolgokhoz, kislány! Azt az őserőt látom, ami csak az Erdőben születettek tulajdonsága. Te megélted a történeteidet, nem kitaláltad, és ettől olyan hitelesek! Ne bánkódj, hogy még nem tudod fakéregre vetni a gondolataidat, az csak idő és tanulás kérdése! Ráadásul nem is javaslom, hogy manccsal írdogálj, mert az korszerűtlen, inkább a számítógépes munka mellett tenném le a voksom! Az neked is jobban menne, élveznéd is a macskabillentyűk ütögetését.

– De tovább megyek! – nyújtotta fel jobb mutatóujját Mesemondó Boldizsár. – Hallottál már Károly bácsiról, akinek boltja van és egy rakás óriáskutyája, akik teljesen önállóan viszik a vegyesboltot? Na, ez a Károly bácsi találta fel a beszélőgépet, mindenféle modulokkal, elsőként a kutyamodullal, aztán jött a többi! Lehet, hogy már a macskamodul is kész van, akkor neked nyert ügyed van, ha meg még nincs, akkor munkád lesz! Merthogy azon nyomban beajánllak Károly bácsihoz macskamodul kísérleti munkatársnak! Pénzed is lesz, meg ellátásod is lesz, közben meg kifejlesztetek egy beszélő-író programot, ami a hangokat írásjelekké alakítja és azon nyomban ki is nyomtatja!

– Addig is itt egy diktafon – nyújtott át Mesemondó Boldizsár egy piciny eszközt Vadcicának. -Nyugodtan akaszd a nyakadba, nem fog leesni, van a zsinórján egy rögzítőgyöngy, így hívják azt a kettőslyukú golyócskát, ami megakadályozza, hogy a megfelelően szorosra húzott zsinórból kicsússzon a fejed. Tizenkét órányi anyagot tudsz rámondani, hangra kapcsol be, és kikapcsol, ha 5 másodpercig csend van a közeledben.

– Köszönöm szépen, Boldizsár bácsi! – ugrándozott örömében Vadcica. – Meghálálom, higgye el, nem leszek méltatlan a maga barátságára! Végső célom, hogy bekerüljek a Vidám Tollforgatók stábjába, harmadiknak, és ezért mindent megteszek!

– Ez nagyon figyelemre méltó cél, Vadcica, és megfelelően értékelem is! – válaszolta Mesemondó Boldizsár. – És azt is tudom, tisztában vagy azzal, hogy még igen sokat kell tanulnod, fejlődnöd, ha ilyesfajta elismerésre vágysz! De hiszek benned, és megelőlegezem a bizalmat!

– Ugyanakkor méltatlan lenne, ha Huhogó Hugót kihagynánk ebből a döntésből, hiszen őt éppolyan közelről érinti a dolog, mint kettőnket. De van egy javaslatom! Huhogó Hugó mára ígérte legújabb történetünk kefelevonatát, szerintem rövidesen ide kell érnie! Ki is nyitom az ablakot, mert előszeretettel repül be azon keresztül, az ajtó helyett!

– Egyetértek azzal, hogy Huhogó Hugóra éppúgy tartozik a dolog, mint magára, Boldizsár bátyám, de bevallom, egy kicsit félek ettől a madártól! Olyan szigorúan tud nézni, olyan elérhetetlenül magasra teszi a mércét, hogy teljesen elvesztem az önbizalmamat, ha vele beszélek!

– Huhogó Hugó nem egyszerű eset! – helyeselt Mesemondó Boldizsár. – nekem is hónapokba telt, míg megszoktam őkelmét. Állandóan parancsolgatott, nem tűrte mások véleményét, s annyira el volt telve magától, hogy csakis ő ismerheti az Erdőt, senki más, és aki az ellenkezőjét állítja, az sosem volt igazi erdőlakó! Mindenki ráhagyta, ki is közösítették, de mivel mindenki elismerte az Erdő védelmében tett erőfeszítéseit, állandóan megbocsátottak neki!

– Megint a hátam mögött beszélsz, kollégám!? – hangzott fel az ablak felől a kellemetlen rikácsolás. Természetesen Huhogó Hugó volt az, észrevétlenül jelent meg az ablakban, és nem átallotta végighallgatni az utolsó szavakat. – Most bezzeg kritizálsz, de amikor ötletelni kell, újabb és újabb történetekkel kell előállni, akkor kollégának meg kedves szárnyasomnak hívsz!

– Na, mi van ezzel a kóbor macskával? – bökött Vadcica felé szárnyával a madár. – A helyemre pályázik? Vagy inkább repülni tanul? Annak jobban örülnék, mert akkor talán elszállna innen, jó messzire, és nem háborgatná a Vidám Tollforgatókat!

– Csak az igazat mondom, barátom, csak az igazat! – felelte teljes nyugalommal Mesemondó Boldizsár. – Összeférhetetlen, károgó madár vagy, akit nagyon kevesen tudnak elviselni. Közöttük vagyok például én, és akár hiszed, akár nem, ez a kislány is be akar állni a sorba. Mármint az áldozataid sorába! Különben miért is akarna társul téged, miért is vállalná a Vidám Tollforgatók tagságát melletted?! Erre is gondolj, amikor el akarod üldözni tőlünk! Így sem bírunk a rengeteg történettel, Jakabfy Jakab már morgolódik, hogy lassan születnek a kötetek, a vaddisznók keveslik a kiadott példányszámot, az őzek szándékosságot vélnek felfedezni abban, hogy állandóan hátrasoroljuk őket a nyomdában, a libák pedig egyenesen feljelentettek bennünket, hogy nem szerepelnek az utolsó három könyvben!…

– Hiába mondom, hogy kevesen vagyunk, nem hallgatnak ránk! – legyintett Mesemondó Boldizsár. – Még Mirtill sem véd meg bennünket, mert amióta rábízták a külföldi beköltözők ügyét, még egy viccre sincs ideje, annyi a munkája. Magunkra maradtunk komám, és te még jobban nehezíted a dolgunkat, ahelyett hogy közösen néznénk valami megoldás után!

– Ilyen megoldás például Vadcica – mondta most teljesen nyugodt hangon Huhogó Hugó.

– Igen! Pontosan ilyen megoldás lehetne Vadcica – nyomatékosította Mesemondó Boldizsár. – Ha te nem lépnél közbe és nem futamítanád meg őt. Látod, hogy feláll a szőr a hátán, körmeit alig tudja a markában tartani és szemei szikrát szórnak! Ez váltod ki azzal az utálatos kiabálásoddal! Hát lehet ilyen légkörben alkotni!?

– Állj! Nehogy még te is felhúzd magad! – repült az asztalra Huhogó Hugó. – Mindig is te oldottad meg a kényes helyzeteket, és így lesz ez most is! Rendben van, elfogadom, hogy Vadcica a megoldás! Tudom, hogy tehetséges, az egész Erdő beszéli, én is járok arrafelé, amint tapasztalhattad eddig is! Azzal is tisztában vagyok, hogy olyan nézőpontot hozhat a csapatba, amely alapjaiban újítja meg a Vidám Tollforgatókról kialakult képet! Részemről rendben, elfogadom Vadcicát, és beleegyezem, hogy ezentúl ne ketten, hanem hárman legyünk az a bizonyos csapat!

– Most elégedett vagy? – csapott az asztalra Huhogó Hugó. – Ezt vártad? Vagy úgy gondoltad, hosszasan hisztizek, amiért a fiatalság szelleme legyőzi az öregkor sötét árnyait? Irigy és gonosz leszek, és próbaútra küldöm Vadcicát riportot készíteni az oroszlánokkal? Hát nem! Nem, nem és nem! Nem vagyok saját magam ellensége, de legfőképpen az Erdőé nem vagyok! Vadcicánál jobb választásunk nem is lehetett volna, ő az Erdő gyermeke, hangja az Erdő hangja, nála hitelesebben kevesen tudnak regélni a vadonról! Ráadásul elkötelezett, életcéljának tekinti az írást, az erdei történetek lejegyzését, és előítélet-mentesen ábrázolja az Erdő lakóit, mindet, kivétel nélkül!

– Nem tudom, mit mondjak – szólalt meg most Mesemondó Boldizsár. – Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajtad, tollas barátom! Ennél szebben én sem tudtam volna érveket felhozni amellett, hogy Vadcica közénk való, Vadcica jogosult arra, hogy a Vidám Tollforgatók csapatának tagja legyen! Vadcica a mi emberünk, akarom mondani a mi felfedezettünk!

– Hugó bácsi, köszönöm szépen mindazt, amit rólam mondott! – pityeredett el meghatottságában Vadcica. – Én úgy, de úgy féltem magától, hogy majd elutasít, hogy nem kellek, és mehetek vissza az Erdőbe anélkül, hogy valaki is felfigyeljen a tehetségemre! Ne legyen nyugtalan, Hugó bácsi, bennem nem fognak csalódni Boldizsár bácsival! Mert én igyekezni fogok, máris vannak ötleteim, csak még nem mertem elmondani őket!

– Jól van, jól van, nem kell mindjárt sírva fakadni, kislány! – repült Vadcica mellé Huhogó Hugó és szárnyával vigasztalóan átfogta Vadcica vállát. – Nehéz pálya ez, tudomásul kell venni, itt minden előfordulhat! Nem lehetünk eléggé kemények, mert az élet mindenkit orrba rúg! És akkor vissza kell rúgnunk, érted, kislány?! Ez az orrba rúgás vagyok én, mindaddig, amíg az igazi életbéli el nem érkezik.

– Köszönöm, Hugó bácsi! – szipogta Vadcica. – Máris szeretem magát, és most már nem félek egy cseppet sem az igazi életbeli orrba rúgástól!

– Azt javaslom, döntsünk most! – emelte fel a kezét Mesemondó Boldizsár. – Szavazzunk, ki akarja, hogy Katica, a Vadcica teljes jogú tagja legyen a Vidám Tollforgatók csapatának?…