Akár hiszitek, gyerekek, akár nem, ez a történet, amit elmesélni szeretnék, szintén itt, Kislacfalván, a messzi Erdélyben történt meg, nem is olyan nagyon régen, de azóta is emlegeti a vidék apraja-nagyja! Hogy ti se maradjatok le, elmesélem, mi is történt valójában azon a hideg, téli napon!
Történt mégpedig, hogy Veronka néninek elfogyott a tüzelője, és senki sem volt, aki hozzon neki rőzsét az erdőről. A férfiak a faluból mind medvevadászatra indultak, a gyerekek készültek a Karácsonyra, az asszonyoknak meg kisebb dolguk is nagyobb volt annál, hogy Veronka néni segítségére siessenek, nekik is megvolt a dolguk otthon, a ház körül, a konyhában, meg az állatok etetésénél.
Egyszóval, Veronka néni egyedül maradt a dolgával. Mit volt mit tenni, fogta a rőzsefogó szíját, amivel az összegyűjtött rőzsét át szokta kötözni, hogy szét ne hulljon a java hazafelé menet, felvette a vastagabb fejkendőjét, rá sapkát húzott, télikabátját fázósan összehúzta magán és vastag csizmájában elindult a kislacfalvi erdő felé, vagy ahogy a falubeliek hívták, a Rengetegbe.
A Rengetegbe nem szívesen mentek az emberek egyedül, még a legerősebb férfiak se, talán emberemlékezet óta csak párban, vagy csoportban járták az erdőt errefelé. Az a hír járta a faluban, hogy itt farkasok tanyáznak, s ami ennél is rémisztőbb, itt találhatók az egész térség legnagyobb medvéi, akik aztán semmi kíméletet nem tanúsítanak az ide tévedővel szemben.
Sok elképesztő történet keringett, Veronka néni is ismerte ezeket, hogyne ismerte volna, ő maga is költött néhányat, amit gyermekeinek, majd azok gyermekeinek mesélt hosszú téli estéken, a búbos kemence mellett, azzal a nem titkolt célzattal, hogy idejekorán elijessze a kicsiket az erdőben való meggondolatlan sétafikálásoktól.
Veronka néninek azonban nem volt más választása, ha estére meleget akart házacskájában, minthogy elinduljon egymaga a Rengetegbe. Csak abban bízott, hogy ebben a cudar időben az állatoknak sincs nagy kedve kószálni a havas-deres fák között, ahol a mozduló ágakról könnyen a hívatlan vendég nyakába hullik a megpihent dara, s a zúzmarás talajon csikorogva felelnek minden lépésére a lehullott, síkos levelek.
Csak az Öregtisztásig kell elérnem, mondogatta magában Veronka néni. Az Öregtisztás ismert hely volt a falubeliek körében, ide még sokan elmerészkedtek, mert még nem az erdő belsejében terült el, továbbá a tisztást körbevevő fákról mindig hullott le annyi elszáradt gally, hogy eleget lehessen összeszedni egy hazavitelre…
Látszólag csendes és nyugodt a tisztás…
Veronka néni szerencsésen el is érte az Öregtisztást. A szélén megállt, néhány percig mozdulatlanul figyelt, fel akarta venni a természet ritmusát, a hangokat, hogy a természet befogadja őt, mint jelenlevőt. Tapasztalatból tudta, nem szerencsés dolog fittyet hányni ennek a fortélynak, mert a rejtőzködő állatok éppen az ilyen magáról megfeledkezett, gyanútlan áldozatokra figyelnek elsősorban.
Ahogyan érzései és gondolatai belesimultak a természetbe, úgy vette észre fokozatosan az életet maga körül. Először csak egy nyulat látott meg, aztán felfedezte az őzeket is, a tisztás másik végén, ahogy éppen őt figyelték. Mivel egyebet nem látott, kisvártatva kilépett a tisztásra, és nekilátott a gallyak összegyűjtéséhez.
*
Nem telt el több idő két gondolatnál, amikor Veronka néni ágak törését, gallyak csapódását hallotta a háta mögül. Ezekhez a zajokhoz később mérges fújtatás, morgás társult, s Veronka néni rémülten fedezte fel, hogy egy medve jön ki mögötte az erdőből, s mindkét első mancsát felemelve egyenesen felé tart!
Veronka néni oly rettenetesen megijedt, hogy mozdulni sem tudott saját félelmétől. Csak lehunyta a szemét, s várta, mikor tör rá ez a rettenetes erő, mikor morzsolja szét úgy, hogy soha többé ne találjanak rá földijei!…
Ahogy lehunyt szemmel várta tragédiája beteljesülését, egy másfajta zaj is megütötte a fülét. Ez a zaj szintén a medve felől jött, de nem a medve hangja volt. Érdes morgásból induló és egyre erősödő hang hallatszott, amelyre a medvehang válaszolt, de már nem ugyanúgy, mint amikor Veronka nénire támadt.
Ilyen csúnyán támadott a medve…
Veronka néni lassan kinyitotta a szemét, és egyszerűen nem hitt annak, amit látott. A hatalmas barnamedve és ő közötte egy szürkésbundájú farkas állt, és a farkas nem őrá akart támadni, hanem neki hátat fordítva, a medvére morgott és vicsorgott teljes erejéből!
A medve nem vette azonnal tudomásul, hogy itt és most ellenfelére akadt és nem lesz könnyű dolga ezzel az emberszeméllyel. Rá-rátámadt a farkasra, himbálózva előrelépett, mellső lábaival a farkast próbálta megragadni, de az fürgén oldalra lépett s esze ágában sem volt meghátrálni az otromba mackó elől.
Veronka néni szinte kővé válva figyelte az egyre hátborzongatóbb jelenetet. Aztán szeme sarkából meglátott valamit. Még egy farkas volt az erdő szélén, ott, ahol az előbb az őzek voltak, biztosan élelmet kerestek, de Veronka néni megjelenése ezt a tervüket meghiúsította. Ez a második farkas kisebb volt, mint aki a medvének támadt, de éppen olyan elszántnak tűnt, mint társa, aki a medve előtt állt.
A kisebb farkas most karéjban kerülte a tisztást, a szélső fák védelmében közelített a medvéhez. A medve csak akkor vette észre őt, amikor már teljesen a háta mögé került. Hatalmas ugrással a medve hátán termett. A medve ettől teljesen megzavarodott, jobbra-balra himbálózva megpróbálta lerázni a hívatlan vendéget. Ez azonban nem volt olyan könnyű számára, mert a nagyobbik testű farkas elölről támadt rá, s a két tűz közé szorított medve hamarosan feladta az egyenlőtlenné váló küzdelmet. Nagyot dobott magán, hogy lerázza a farkasokat, majd eszeveszett gyorsasággal eltűnt az erdőben.
A farkasok nem követték a medvét, s Veronka nénire látszólag ügyet sem vetettek. Visszahúzódtak oda, ahol korábban rejtőztek, s amilyen hirtelen előbukkantak, ugyanolyan gyorsan el is tűntek Veronka néni szeme elől.
A medve dolgavégezetlenül távozik…
Veronka nénit megrázták az események, el sem hitte, hogy megmenekült, azt meg különösen nem tudta felfogni, hogy megmenekülését két farkasnak köszönheti. Ebben az állapotában észre sem vette, hogy elkezdte gyűjteni a rőzsét, gépiesen hajolt a gallyakért, s amikor megfelelő mennyiséget összeszedett, ugyanolyan gépiesen összefogta őket a rőzsefogó szíjjal. Aztán elindult hazafelé.
Azt sem vette észre, hogy a farkasok tisztes távolságból figyelték őt, ahogyan szedi a rőzsét, s egészen az erdő széléig kísérve, addig követték tekintetükkel, amíg Veronka néni a falu szélső házát el nem érte.
Veronka néni senkinek sem merte elmondani mi történt, mert úgysem hitte volna el ezt senki. De igaz mesét, azt költött belőle, így mondta el az egészet a falu apraja-nagyjának, ahogyan megtörtént.
Veronka néni, közvetlenül a megmenekülése után…
Arról is beszélt, hogy személyesen tapasztalta meg, a farkas egy tiszta, magasabbrendű állat, akitől távol áll minden gonoszság. Védi önmagát, védi a családját, védi az otthonát. Végtelen szabadságában vált ilyen nagylelkűvé, nem is csoda, hogy még a messzi Amerika őslakósai, az indiánok is tisztelik nagyszerű tulajdonságai miatt.
Csak ezt akartam elmesélni nektek Veronka nénivel kapcsolatban, gyerekek.
Legyetek jók!
■
[A történet a Miskolci Állatkert és Kultúrpark által meghirdetett
“A félreismert ordas” meseíró pályázaton első helyezést ért el 2009. évben.
A történet önálló elbeszélésként része a “Kislacfalvi történetek I.” kötetemnek]
A történet része Renkó Ferenc: Kislacfalvi történetek I-III. köteteinek
Nézd meg ezeket is:
https://rhenportal.cafeblog.hu/
https://kislacfalva.cafeblog.hu/
https://grimaszkapitany.cafeblog.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: