Katica, a Vadcica… | Kislacfalvi történetek

Macsek Katica, közismert nevén Vadcica álmodozva ült a Vadaspark egyik tölgyfáján. Fejét mancsával megtámasztva merengett és egyáltalán nem látszott olyan vadnak, amint azt a neve is jelezte.

Vadcica egy nagy terven törte azt a csinos kis buksiját. Egy nagyon-nagy terven, ami az egész Vadasparkot érintette. Vadcica szerint. És ha ez a terv megvalósul, akkor valóban érinteni fog mindenkit, beleértve Vadcica szüleit, testvéreit, a szomszédokat és Vadcicát magát.

Szóval, nagyon-nagy terv volt, amit Vadcica kigondolt. Mégpedig azt, hogy felrázza az Erdőt! Vége a tespedésnek, vége a megszokott nyugalomnak, pörögjön végre ez az egész befulladt kóceráj, ez a nagy, kerek erdő! Szálljon az avar, repüljenek az apróbb bogarak, szedjék a lábukat azok a fránya kisállatok! Ha üres lesz az erdő, a nagyoknak sem lesz kedvük élni benne, először tétován, majd egyre szaporábban tekingetnek körbe-körbe, a vaddisznó dülledt szemekkel, bugyután szemlélődik majd, a farkas meg vicsorogva forgatja azt a konok kobakját keletről délre, északról nyugatra, a medve pedig egyre gyorsuló mozgással forog saját tengelye körül, míg el nem szédül, és lomhán lehuppan a felkavart aljnövényzetre!…

Katica, a Vadcica kissé elmosolyodott, amint elképzelte az egészet és büszke lett saját gondolataira. Hogy milyen ügyes, hogy milyen okos is ő, ilyen ésszel nem is itt kellene élnie, de hiába nyávog, a szülei ellenzik, hogy a Lakóparkba költözzenek, pedig ez ügyben Morci nekik is írt egy szívhez szóló levelet, amelyben részletesen ecsetelte, milyen előnyökkel járna, ha beköltöznének Macseklandba!…

De Macsek Kázmérnak aztán beszélhet bárki! Olyan megrögzött, olyan ódivatú az öreg, el nem hagyná az Erdőt semmiért! Még Jakabfy Jakabbal sem állt szóba négy évig, amiért az a szerencsétlen Vadasparkot mert létrehozni, éppen abból az Erdőből lekanyarintva, ahol Macsek Kázmér méltóztatott élni és családot alapítani! Csak amikor Macsek Kázmérné Bori néni, a felesége azzal fenyegette meg, hogy soha többé nem gondozza Macsek bácsi összekuszálódott szőrét, és ezután hagyni fogja, hogy a kullancsok, a fáról lehulló apró ágacskák és más szörnyűségek ellepjék Macsek bácsi testét, szőrébe fúródva szurkálják, vágják, döfködjék napestig, ja, és akkor sem fog segíteni, ha Macsek bácsi kéri, hanem hagyni fogja, hogy szenvedjen és szégyenében a tóba ugorjon tisztálkodni!

Ezt már Macsek Kázmér sem bírta idegekkel! Még hogy az ő bundája, még hogy az ő egészsége, nem beszélve arról, mit fognak mondani a barátai! Micsoda szégyen lenne, ha nem kifésült, fényes bundával várná őket a Kétkanyarban, kényelmesen elnyúlva, de azért ugrásra készen a nagy tölgyfa alsó ágán, bal mancsával szórakozottan simogatva azt a faegeret, amelyet békülésük alkalmából kapott emlékbe Jakabfy Jakabtól.

Macsek Bácsi már attól a tudattól ideges lett, hogy Macsek néni megtalálta a gyenge pontját, mármint ami a bundáját illeti. Ilyenkor még többet tartózkodott barátaival kedvenc helyükön, a Kétkanyarban. A barátok semmivel sem voltak különbek, mint ő, mindannyian az Erdőre esküdtek, és elutasították a Lakóparki életet.

– Műélet az, komám! – mondta Macsek Kázmér a nagy tölgyfa alsó ágán, ahová barátai is követték. – Én és a családom soha nem fogunk innen elköltözni, erre a szavamat adom!

– Ezt mondjuk mi is, Kázmér! – helyeselt Vadóc Pali, Macsek Kázmér közvetlen erdőszomszédja. Gizike, a feleségem sem akar hallani ilyesmiről! Nagyon jól elvagyunk itt, még örülünk is neki, hogy a sutábbjai elköltöznek innen. Több hely marad nekünk, macskatársaim, nagyobb lesz a vadászterületünk, anélkül, hogy hátsón kellene billentenünk egynémely fajtársunkat!

– Csatlakozom az előttem szólókhoz – szólt közbe Bajusz Döme, a rangidős vadmacska, mind közül a legidősebb. – Ám engedjétek meg nekem, hogy koromnál fogva vegyem a bátorságot, és minden oldalról megvilágítsam helyzetünket.

– Csak röviden, Döme bátyám, mert mi, fiatalok se vagyunk olyan ostobák, ahogy azt maga gondolná! – vágott közbe Macsek Kázmér és folyamatosan fintorgott hozzá. – Csak világítsa meg a dolgokat minden oldalról, had tanuljunk belőle! De addig is, nem bírom megállni nevetés nélkül, ugye, barátaim?! – intett és tényleg nevetni kezdett, a barátok pedig vele nevettek.

– Köszönöm, hogy befejeztétek a röhögést és megadtátok végre a szót! – mondta mérgesen Döme bácsi, miután három macskapörcenésig várt, hogy csend legyen. – Nagyon jól hangzik ez a bátor kiállás az Erdő mellett, de belegondoltatok a másik oldalba is? Hogy egyre kevesebben élnek majd az Erdőben, ami együtt jár azzal, hogy az élelemszerzés is egyre nehezebbé válik?! Hogy kiürül körülöttünk az élettér, a végén már csak vadmacskákat fogunk látni magunk körül, és ez szörnyű unalmas lesz? Hogy a fák ismerős, kedves susogása félelmetes zizegéssé változik, ha lakói elköltöznek? Nem lesz szükség a szaglásotokra, az éles látásotokra, ugyanis senki sem fog mászkálni céllal-céltalanul az Erdőben, ösztöneitek ellustulnak, körmeiteket feleslegesen koptatjátok majd, és különben is, senki sem törődik ezentúl veletek, ugyanis mindenki a Lakóparkban él, ahol egy új élet, egy új társadalom kezdődik, amiből ti teljes egészében kimaradtok! Szörnyszülöttekké, a múlt jelképeivé váltok, pofaszőrötök megnő, bajuszotok lekonyul, tekintetetek elborul, egyre kevesebbet beszéltek, mert hogy minek, kivel és miért!

– Ez persze még nem minden! – nézett körül diadalmasan Döme bácsi, mivel eddig senki sem szakította félbe, a fajtársak csendben hallgatták őt. – A családi alom rémálommá változik, a feleségek egyre hisztérikusabban követelik a bundanyírást, a körömápolást, a hétvégi korzót, amit itt, az erdőben nem tudtok majd megadni nekik, a gyerekek pedig megállás nélkül sírnak majd, mert semmiféle szórakozást nem tudtok nekik nyújtani az üres Erdőn kívül. Ne higgyétek, hogy eltitkolhatjátok előlük, milyen szolgáltatásokat is nyújthatna számukra a Lakópark! Előbb tudtak mindenről, mint ti, a hírek szélsebesen terjednek, a múltkor vadmalacokat láttam csoportos kiránduláson az erdőben, a Lakóparkból jöttek múltidézőbe!… A te Katicád is ott hegyezte a fülét, Kázmér, fogadom, hogy a kis malackák mindent elmeséltek a kicsinyeinknek!

– Mégis, miről lenne szó? – kaffant egyet Macsek Kázmér. – Mik azok az előnyök, Döme bátyám, amiket meg kellene adnunk a gyerekeinknek, hogy ne átkozzanak bennünket, ha majd felnőnek? Belátom, az események túlnőttek rajtunk, egyikünk se tud ellenvéleményt megfogalmazni azzal szemben, amiket elmondtál.

– Először is, ott az iskoláztatás – emelte fel hüvelykkörmét Döme bácsi. – Ma már nem elég fáról fára ugrálni, bozótban bujkálni, ágról lesben támadni, öcsém! A múlt árnyai már nem kell, hogy kísértsenek bennünket, a lakóparki élet más szabályokat ír elő számunkra! Ezek a szabályok mindenkire vonatkoznak, és ez is csökkenti a fajok közötti különbségeket. Az ismereteket iskolában szerzik meg, a tudás egyformán mindenki joga. Halljátok?! Mindenkié!

– A jövő másik üzenete a LABEK! Fogadom, hogy azt se tudjátok, mi az a LABEK – nézett megvetően Döme bácsi. – És még engem neveztek vén bolondnak! Modern bevásárlóközpont, ahol minden ugrálás nélkül meg lehet szerezni a napi betevő falatot, anélkül, hogy beleizzadnánk ebbe az egészbe, vagy sikertelenség esetén sértéseket kelljen eltűrnünk a családtagjainktól. Az előrecsomagolt étel ráadásul tartósabb, a fólia körömmel könnyen nyitható, majd fogyasztás után visszazárható.

– A Lakópark nem helyi találmány, világtrendről van itt szó! Ma már így élnek az állatok Budapesttől Havannáig, Tokiótól Fokvárosig. Meg ne kérdezzétek, hol vannak ezek a helyek, mert ezt én sem tudom! Ettől függetlenül ezek létező élőhelyek, létező minták, amelyeket nekünk is követnünk kell.

– Tudjátok, mi lesz azokkal, akik ellenszegülnek az idők szavának? – kérdezte összevont szemöldökkel Döme bácsi, és szigorúan nézett a megszeppent társaságra. – Még a kutya se törődik majd velük! Magukra maradnak az Erdőben, egyedül, tudatlanul, félreállítva és maguknak kell gondoskodniuk a faj fennmaradásáról. Ez bizony elég nehéz dió lesz, tekintve, hogy csak a visszhang marad meg társnak a rengetegben.

– Jól van, jól van, meggyőztél! – legyintett Macsek Kázmér. – És látom, a többieket is. Mit tegyünk, Döme apó, mit tanácsolsz? És hogyan adjuk mindezt elő otthon, figyelembe véve, hogy még reggel is az elszakadás mellett meresztettük a karmainkat?!

– Áh! – legyintett Döme bácsi. – A feleségeitek sokkal okosabbak nálatok. Tudjátok meg, hogy már hetek óta titkos tárgyalásokat folytatnak a Lakóparki Bevándorlási Hivatal képviselőjével, Medve Karolinával. Egyeztetik a feltételeket, lakás-alaprajzokat nézegetnek meg iskolákat a gyerekek számára. Máris hátrányba kerültök, ha nem vesztek részt az osztozkodásban, mert a ti igényeiteket nem veszi figyelembe senki.

– És mégis, hogy tegyük meg az első lépést? – kérdezte Vadóc Pali, és bólogatott hozzá a többi pórul járt macska-családfő. – Szégyen, hogy saját családtagjaink árulnak el bennünket!

– Ne siránkozz, Pali! – intette le Kekkandúr Boldizsár. – Inkább azon gondolkodjunk, miképpen kaphatjuk vissza megbecsülésünket a családban, anélkül, hogy be kellene vallanunk, tényleg átvertek bennünket! Kinek van egy épkézláb ötlete?

– Tegyünk úgy, mintha semmiről sem tudnánk! – kiáltott Hosszancsíkos Ákos. – Állítsunk mi is küldöttséget és látogassuk meg a Lakópark vezetőségét. Tudjuk meg, családtagjaink meddig jutottak az egyeztetésekben, és ígérjünk rájuk!

– Ez egy jó ötlet! – bólintott elismerően Döme bácsi. – Annyira jó, hogy máris csatlakozhattok hozzám. Ugyanis napokkal ezelőtt megbeszéltem Jakabfy Jakabbal és Morcival egy találkát Holdtöltére. És amint ezt ti is tudjátok, Holdtölte holnapután lesz. Akkor hát beszéljük meg, ki csatlakozik a küldöttséghez! Mert mindnyájan nem mehetünk, ezt ti is beláthatjátok. Nos, ki jelentkezik?

– Menjenek Macsek Kázmér és Vadóc Pali a feleségeikkel – szólalt meg Bandafüles Márió. – Nekik úgyis mindig akkora a szájuk, hogy ők itt a vezető vadmacskák!

– Rendben! – felelte Döme bácsi. – De fiatalok is kellenek a küldöttségbe, hogy ellensúlyozzák az öregeket. Mindig mosolyogniuk kell és azt éreztetniük, hogy a fiatal generáció velünk van, egyetért célkitűzéseinkkel.

– Javaslom tehát – folytatta Döme bácsi és hatásos szünetet tartott, – javaslom tehát, hogy a negyedik tag Macsek Kázmér cserfes és csinos leánykája, Katica legyen, fiúnak meg itt van Vadóc Öcsi, a keresztfiam! Egyetértetek, fajtársaim?

Így lettek hát a küldöttség tagjai Macsek Kázmér és Macsek Kázmérné Bori, leányuk, Katica, aztán Vadóc Pali és Vadócné Göndör Gizi, meg fiuk, Vadóc Öcsi. A küldöttséget, mint korábban elhangzott, az öreg Döme vezette.

Hogy mi történt a vadmacskacsaládoknál, amikor Macsek Kázmér és a többi vezető vadmacska hazatért, és előadták az eddigi álláspontjukkal szöges ellentétben lévő tervet, már soha nem derül ki. Az viszont sokat elmond a kialakult helyzetről, hogy Macsek Kázmérné Bori szó nélkül kezdte összepakolni a piperét, Vadócné Göndör Gizi meg bejelentkezett Kekkandúr Boldizsár feleségéhez, Macához bundatisztításra. Vadóc Öcsi örömében órákra eltűnt az Erdőben és csak a kurjongatása hallatszott, Katica, a Vadcica pedig kezdte úgy érezni, hogy álmai végre megvalósulnak…